eur:
389.75
usd:
357.8
bux:
73375.88
2024. július 23. kedd Lenke
Nyitókép: Baranyi Róbert/Budapest Airport

Az NGM újabb információkat osztott meg a reptérvásárlással kapcsolatban

Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. A tranzakció során 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a Budapest Airport Zrt-ben, a francia Vinci Airports pedig 20 százalékot. A vételár pro ráta került kifizetésre. A továbbiakban az üzemeltetésért a Vinci Airports felel a magyar állam stratégiai iránymutatásával.

A minisztérium szerint a Budapest Airportban megvalósuló állami jelenlét óriási szinergiákat rejt magában, a megvalósított befektetés elősegíti a repülőtér megfelelő fejlesztését és annak irányát. A tárca emlékeztet rá, hogy a magyar állam csak pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen, az üzemeltetést a Vinci Airports végzi az ehhez megfelelő jogkörök birtokában. Ugyanakkor a magyar állam elvárja a reptér folyamatos fejlesztését is - közölte az NGM. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Vinci Airports globális szereplő, és több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, világszínvonalon. Az ilyen mértékű tapasztalat új szintre tudja emelni a budapesti repülőtér működését.

A repülőtér pillanatnyilag nagy ívű fejlesztések előtt áll

a közlemény szerint. Egy repülőtér fejlesztése esetében két irányról jöhet szóba: az egyik a kereskedelmi bevételek növelése, a másik a főtevékenységhez kapcsolódó, - vagyis az utasszám növeléséhez köthető fejlesztések megvalósítása, amellyel az utasforgalom belátható időn belül 20 millióra emelkedhet - tették hozzá.

Amennyiben a repülőtér EBITDA fókuszú eredményességét szeretnénk értékelni, a 2019-es és 2024-es éveket kell alapul venni, mivel a köztes évek a Covid-járvány miatt torzított képet mutatnak. A 2019-es auditált konszolidált EBITDA 254 millió euró volt, ami azt jelenti, hogy mintegy 16,5 szeres EBITDA értéken vásárolta meg a magyar állam a légikikötőt. Viszont jelenleg a piacon jól megfigyelhető, hogy jellemzően a 18-22 szeres értéken cserélnek gazdát a repülőterek - állítja a gazdasági tárca.

Az NGM úgy számol, hogy az elmúlt, torzítástól mentes években a repülőterekben történő többségi tulajdonszerzés esetén a vételárak mediánja az EBITDA 20,6 szerese. A teljesség igénye nélkül , a minisztérium példaként említi a koppenhágai repülőteret (19,8 szoros), a London Gatwick repülőteret (19,9 szeres), és a lyoni repülőteret (21,2 szeres), vagy akár a leeds bradford repülőteret (26,4 szeres).

Mindez - a minisztérium megítélése alapján - arra mutat, hogy

a Budapest Airport piaci áron került vissza az államhoz. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy a magyar állam 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót, míg a Vinci 20 százalék részesedésért 620 millió eurót fizetett.

Egy ilyen tranzakció természetéből fakadóan, a meglévő nemzetközi banki és befektetési konzorciummal is megállapodást kellett kötni. A hitelezők 100 százaléka igennel szavazott a Vinci Airports és a magyar állam egyidejű jelenlétére a befektetésben. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi befektetői közösség a Vinci és a magyar állam megfelelő együttműködést alakított ki, és a hitelezők a részletes vizsgálataik alapján arra jutottak: a pénzük jó helyen van - áll az NGM közleményében.

A magyar fél július elején, a francia partnerrel közösen nemzetközi sajtótájékoztatót tart, amelyen a tranzakciót érintő és a reptér jövőjére vonatkozó terveket is részletesen bemutatják.

Címlapról ajánljuk
Egy fontos szabályon változtatna az olimpia magyar kézilabdabírója

Egy fontos szabályon változtatna az olimpia magyar kézilabdabírója

Komoly erőnléti és mentális felkészülést kell végeznie Kiss Olivérnek, aki Bíró Ádámmal együtt játékvezetőként dolgozhat a párizsi olimpia kézilabdatornáján. Azt még nem tudja, hogy melyik mérkőzéseket kapják, de az biztos, hogy a magyarok csoportjában nem vezethetnek.

Joe Biden visszalépése után egyik fő szövetségesét veszítette el Olaf Scholz

A német pártok nagy része Joe Bident pártolta az amerikai elnökválasztási kampányban, az elnök visszalépése azonban új helyzetet teremtett. Az AfD szerint viszont Kamala Harris ajánlásával Joe Biden Donald Trumpnak tett "óriási szívességet".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.23. kedd, 18:00
Haranghy Csaba
a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója
Nagyot mentek ma az amerikai tech papírok

Nagyot mentek ma az amerikai tech papírok

Vasárnap Joe Biden bejelentette, hogy visszalép a 2024-es amerikai elnökválasztástól. A befektetők és piaci elemzők véleménye egyelőre megoszlik arról, hogy milyen hatással lesz ez a döntés a piacokra. Ami viszont biztos, hogy az ázsiai piacokon vegyes hangulatban telt a kereskedés a váratlan kínai kamatvágást követően: a vezető indexek közül csak a Hang Seng tudott pluszban zárni. Ezt követően az európai tőzsdéken határozott emelkedést láthattunk, és a Nasdaq vezetésével az amerikai tőzsdék is felpattantak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 22. 20:36
×
×
×
×